Nem úgy tűnt, mint aki meg lett volna lepődve, szerintem már pontosan mindent tudott rólam, de én még mindig nem ismertem ezt a barnahajú lányt. Aztán belekezdtem én is a beszélgetésbe…

-          Azt hallottam, hogy szeptembertől egy osztályba is fogunk járni. – kezdtem még egy kicsit rekedt hangon.

-          Igen, azok leszünk, alig várom már, hogy a gimnáziumba menjek. – válaszolta csillogó szemekkel ő is.

Láttam rajta, hogy van némi gátlása a dolgok felől. Nem mertem még rákérdezni, majd ha egy kicsit többet tudunk egymásról.  De hirtelen szembejött velünk egy lány, akivel meg is álltunk beszélgetni. A lány Nina ismerőse volt, magas szőke topmodell alkatú, csinos lány. Éppen kérdezte, hogy Max otthon van-e. Nina kedvesen odaválaszolta neki, hogy „persze”, és továbbállt. Hirtelen nem tudtam, hogy mit higgyek. Mikor elment a lány, meg is kérdeztem tőle, hogy ki is volt.

-          Ő  Max barátnője volt, Sara. – válaszolta mosolyogva.

Most már teljesen elment a kedvem mindentől. Abba hittbe voltam, hogy Max-nak nincs senkije és talán lehet nála esélyem. Jó vicc, tévedtem. Hogyan is hihettem azt, hogy egy ilyen fiúnak a szíve még nem foglalt? Nina látta rajtam, hogy valami nem oké, ezért meg is kérdezte, hogy mi bánt, én persze semmit sem feleltem erre, csak mondtam, hogy semmi, fáradt vagyok. Ő persze rögtön tudta, hogy nem ez lehet a bajom, de szívélyesen felajánlotta, hogy forduljunk vissza, én pedig csak helyeseltem. Még nem voltunk messze hazulról, pont láttuk azt is mikor Max és Sara elmennek otthonról. Nina megint rám pillantott, és már teljes volt nála a kép, hogy Max itt a baj. De mégse mondta, csak annyit, ha szeretnék még beszélgetni, nyugodtan menjek át hozzá, vagy hívjam fel. Ez azért egy kicsit felüdített. Jól esett, hogy már most gondol rám, így hogy még csak 1 napja ismer. Elköszöntünk egymástól és hazamentünk. Anyu rögtön megrohamozott, hogy milyen volt, miről beszélgettünk. Még mindig nem volt semmi kedvem beszélni, így tehát csak odalöktem neki egy ártalmatlan kis szót, ami csak az volt, hogy „jó”. Ezután gyorsan felszaladtam a szobámba. Nem sokkal később anya utánam is jött, és el kezdett faggatni arról, hogy mi bánt. Én persze nem akartam elmondani neki, hogy mi is történt igazából, így csak annyit válaszoltam neki, hogy találkoztunk valakivel, akivel nem kellett volna. Felhúzta a szemöldökét és csak annyit mondott, hogy lehet, hogy majd megváltozik a véleményem. Gondoltam magamba, hogy ez biztosan nem fog, mivel összetört a szívem már másodszor, nem volt elég a költözés még ezt is el kell viselnem, hogy egy szőke cicababa mászkál a szomszéd fiúhoz, aki persze a leghelyesebb fiú az egész világon. Amikor anya kiment a szobából, elöntött a sírás. Lehet, hogy nem is ez a Max ügy kavart fel ennyire, lehet, hogy csak hiányom van valamiből.  De miből? Nem tudom, talán szerelemre lenne szükségem, amit Max-szal képzeltem el, de ez sajnos már nem valósulhat meg. Hitegettem magamat olyan dolgokkal, amik így már utólag nevetségesnek találtam. Mikor kinyitottam az ablakomat, hogy egy kicsit jobban érezzem magam a sírás után a friss levegőtől, még rosszabb volt a helyzet, mivel rájöttem, hogy az ablakom, pont a Max ablakával van szembe. Még jó, hogy nem volt otthon, mert ha most megláttam volna lehet kiugrottam volna az ablakból.  Kicsit felméregettem így kívülről a szobáját, hogy mi merre van. Átlagos fiú szoba, a falon autós poszterek, számítógép, és középen egy ágy.  Ahogy így merengtem Max szobáján, pár perc múlva benyitott hozzá valaki, hát ő volt az. Megrémült fejjel gyorsan bezártam az ablakot, de sajnos észre vett és ahogy siettem el , nehogy észrevegyen odacsuktam az ablakhoz a medálomat és kiesett az ablakból. Nem mertem lemenni, csak az ágyamon kuporogtam és azon gondolkodtam, hogy milyen gázosan viselkedtem.