Bevittem a kenyeret és elmeséltem anyának, hogy megismerkedtem Simonnal. Nagyon örült neki, hogy egyre jobban kijövök az itteniekkel. Ezután Mary kitalált egy délutáni programot.

Mivel a ház még új volt, anyával egy szobát elkezdtünk volna festeni, de nem volt ecsetünk, ezért megkért, hogy kérdezzem meg a szomszédoktól, hogy van-e. Rögtön át is mentem Nináékhoz, hátha tudnak adni, de nem számoltam avval a következménnyel, hogy nem csak Nina, hanem Max is ott lakik. Ez a tény csak akkor jutott eszembe, mikor már bekopogtattam az ajtón. Max nyitotta ki. Gyorsan rákérdeztem, hogy Nina itthon van-e, hát pont nem volt, ezért a pirultságtól égve Maytől kértem ecsetet, de sajnos nem tudott adni. Felajánlotta, hogy kocsival elvisz a közeli festékes boltba. Természetesen igent mondtam, bár nem tudtam, hogyan fogok vele viselkedni. Haza szaladtam pénzért mikor kiértem az ajtón rám kiáltott Max:

-          Indulhatunk? – kérdezte édesen vigyorogva.

-          Persze… - válaszoltam kicsit szerényen.

Mikor beültem a kocsiba megcsapott a parfümének férfias illata. Egyszerűen nem tudtam betelni vele és véletlenül megkérdeztem, hogy milyen parfümöt használ. Csodálkozva rám nézett és válaszolt:

-          Bruno Bannani-t

Hogy ne legyen olyan égő, mosolyogva mondtam, hogy nagyon finom illata van. Hogy ne legyen bunkó aranyosan megdicsérte a papucsomat, ami persze tök gyerekes volt, kis virágokkal volt tele. De nem baj, legalább megdicsért, örültem neki nagyon. Pár perc alatt a bolthoz is értünk, ő megvárt kint. Megvettem az ecsetet, de már láttam a boltból, hogy ott van a barátnője, Sara. Kimentem és félénken mondtam, hogy végeztem. Látta rajtam, hogy kicsit feltűnően és kíváncsian nézek a lányra. Bemutatott minket egymásnak.

-          Együtt jöttetek? – kérdezte Sara egy kicsit fennhangon.

-          Persze, elhoztam ecsetet venni, mert otthon nem volt. – válaszolt rá Max vigyorogva.

-          Értem, és haza is viszed? – undokon rákérdezett a csaj.

-          Hát, úgy volt, de mire akarsz evvel célozni? – kérdezett rá Max

-          Semmire, csak gondoltam elmehetnénk a plázába, ott vannak Cintiáék és mondták, ha találkozok veled nézzünk be, megeszünk valamit. – mondta ezt rá mosolyogva és közbe simogatta mellkasát.

Max rám nézett és látta, hogy egy kicsit meglepett a dolog. De nem volt gond, épp akkor jött egy busz, megbeszéltem vele, hogy nyugodtan menjen Sara-val, azért csak a barátnője, végül is hozzá tartozik. Megköszönte nekem, hogy ilyen megértő voltam vele, és hazajöttem busszal. egész úton kezembe fogtam azt a nyamvadt ecsetet és csak arra tudtam gondolni, hogy milyen jó is volt az a pár perc Max-szel amíg, meg nem jelent az-az undok nő. Még mindig éreztem az orromba azt a finom illatot, amivel be volt fújva és csak az járt a fejembe, hogy miért nem olvastam be annak a bugyuta szőkének. Bár nincs Max-hez semmi közöm, de rosszul esett, hogy csak így lerázott.

Hazaértem, anya rögtön kérdezte, hogy megköszöntem-e Max-nek, hogy elvitt. Mondom persze, de azt nem említettem neki, hogy busszal kellett hazajönnöm. Elkezdtük festeni a szobát szép napraforgó sárgára. Ez lesz majd anyáék szobája, csak jól fog sikerülni. Miközben festettük a falat annyira elszórakoztunk, felelevenítettük a picevill-i múltunkat, az élményeket, hogy nagyon el szaladt az idő és csak egy csengetésre lettünk figyelmesek. Még a mosolytól megmerevedett arccal futottam le kinyitni az ajtót és láttam, hogy Max áll ott. Csodálkozva néztem ismét.

-          Csak elnézést szeretnék kérni Sara miatt, sajnos nem tudtam neki nemet mondani, mert akkor megsértődik. – ecsetelte a fiú.

-          Semmi gond… - mondtam neki, aztán folytattam magamba a mondatot - … bár jól esett volna nekem is ha hazahozol.

-          Köszi, hogy nem haragszol, most haza megyek, majd holnap találkozunk, remélem…! – mondta ismét mosolyogva.