Nem sokkal később szólt a táborvezető az összehívó kürtszóval, hogy vacsora! Én és a szobatársaim elindultunk az étkező felé, majd helyet kerestünk magunknak. Persze úgy, hogy a lidércfejűektől elég messze legyünk, azért hogy normálisan el tudjunk majd fogyasztani az ételünket. Mikor leültünk nem is kellett több idő Shelbynek és a bandájának, oda is jöttek hozzánk és gúnyosan szólongattak.

-          Látom Lory megtaláltad a neked megfelelő jelentéktelen személyeket!

-          Hé Szöszi! 1. nem vagyok jelentéktelen, 2. Lory-t hagyd békén – védett meg Linda és az erős kisugárzásával földbe tiporta Shelbyt.

-          Szerencséd van lúzer, hogy valaki megvédett! – próbálkozott tovább Shelby.

-          Nekem nem kell segítség, kiállok saját magamért! – válaszoltam büszkén.

A röpke dialógusunk után a lidércfejűek bandája is elfoglalta a helyét, jó messzire tőlünk, az étkező másik felén. Ezután jött az étel: saláta, és csirkemellfilé, a desszert pedig rózsaszín mázzal lekent muffin volt kis cukrokkal a tetején.

A vacsora után mindenki bement a saját hálótermébe, ahol készülődni lehette már a lefekvéshez, mivel 10 órakor takarodó volt. Linda, Andrea és én még beszélgettünk egy kicsit lefekvés előtt, mivel nem volt kedvünk még aludni. Éppen Andrea faggatásába kezdtünk, mivel még nem nagyon kérdeztünk tőle semmit és nem is nagyon beszéltünk vele a bemutatkozáson kívül.

-          Andrea! – szólítottam meg – te miért jöttél ebbe a táborba? – kérdeztem tőle kiváncsian.

-          Minden évben elmegyek egy táborba, ahol új dolgokat tanulhatok meg és új emberekkel ismerkedhetek meg. Ez éven ez a tábor lett a kiszemeltem. – válaszolta ismét igen pörgős hangsúllyal.

-          És szimpatikus mindenki? Tetszik a hely?

-          Jónak tűnik, de majd meglátjuk, hogy milyen lesz ez a pár hét! – ismételten hadarva válaszolta.

-          Te Andrea! – csatlakozott Linda is a beszélgetéshez – mindig ilyen gyorsan beszélsz? Nem akarlak megsérteni, de ez már túl intenzív.

-          Hát nem beszélek én mindig így, csak ha izgatott vagyok, ismeretlen emberek előtt általában így viselkedek – válaszolta Andrea még mindig ugyanúgy gyorsan.

-          Oké! Akkor most szögezzük le azt a tényt, hogy mi már régen ismerjük egymást, megnyugodsz és minimalizálsz a beszédtempódon. – válaszolta rendkívül komolyan Linda.

A beszélgetés befejeztével mindhárman lefeküdtünk aludni. Én még elmélkedtem és a plafont bámultam. Azon gondolkoztam, hogy valamit meg kellene változtatnom az életstílusomon, valami olyat kellene véghez vinnem, amire mindenki fog emlékezni és maradandó emlék lesz mindenki számára. Volt egy tervem is! Először ki kell iktatnom a lidércfejűeket, de ez egyedül nem fog menni, majd be kellesz avatnom a csajokat is hátha lesz valami igazán frappáns tervük. Másik dolog a kiiktatás után pedig az, hogy meg kell mindenkinek mutatnom, hogy én vagyok az „úr” a táborban, ezt pedig úgy fogom megvalósítani, hogy felveszem Shelby ellen az ő idegesítő szokásait. Úgy gondolom jó ötlet lesz. A nagy gondolkodás közbe beálmosodtam, majd lassacskán elaludtam.