Másnap reggel nagyon fáradtan keltem fel, mikor a tábori kürtszó megszólalt 8 órakor. Gyorsan rendbe szedtem magam, felöltözte, megmosakodtam, fogat mostam,  majd megvetettem az ágyam. Linda a lustasága miatt még mindig az ágyban feküdt és a fülébe a fülhallgató és próbált volna tovább aludni. Andrea ilyenkor már sehol se volt. Egy kis idő múlva már 3 süteménnyel a kezében tért vissza. Igen jól nézett ki, a változatosság kedvéért ez fehér volt és kék cukorkák voltak rajta.

-          Hé csajok! Jó reggelt! Hoztam nektek a konyháról sütit – mondta már normális gyorsasággal és vigyorogva.

-          Köszi Andrea! Igazán nem kellett volna! – válaszoltam vissza neki kedvesen.

Linda még mindig az ágyában fetrenget és meg se moccant. A délelőtti időkbe megjött a délutáni programterv. 2 órától csapatverseny lesz, ahol 6 fős csapatok jelentkezését várták. Ez kb. 6 óráig fog tartani. 8 órától Tánc- és ismerkedő estet hirdettek meg, ahol az alkalomhoz illően kell megjelenni. Lindával és Andreával összeültünk és kikérdeztem őket, hogy kivel alakuljunk össze. Andrea rögtön rávágta, hogy a szomszéd ház lakóival. Linda meg szinte tartózkodott, mert nem is nagyon érdekelte. Szóval átmentünk a szomszéd házba és megkérdeztük őket nem-e szeretnének velünk társulni a csapatversenyre.

-          Sziasztok! Én Andrea vagyok, ő Lory és ő pedig Linda. A szomszédból jöttünk és szeretnénk megkérdezni, hogy van-e kedvetek velünk egy csapatba lenni?

-          Sziasztok Melanie vagyok! Természetesen igen, mi is pont rátok gondoltunk! Ő itt Emily, ő pedig Petra. – válaszolta hangnembe Mel.

Miután megbeszéltük, hogy egy csapatba leszünk ki kellett találnunk egy csapatnevet, egy szlogent és egy zászlót kellett készíteni. Mel rögtön felvetett egy ötletet, amihez persze nekünk is volt pár hozzáfűznivalónk.

-          Úgy gondolom, hogy legyen a csapatnevünk a „piros csikók”!!! – kiáltott fel Mel igen belelkesülve.

-          Szerintem legyünk „fekete aligátorok” – tette hozzá Linda ezt a sötét gondolatott.

Ahogy néztem a többiek arcát láttam rajtuk, hogy egyik név sem valami meggyőző. Úgy érezte ki kell találnom valami frappánsat, amivel mindenkit le tudok venni a lábáról.

-          Pink Maffia!! – kiáltottam fel gondolkodás nélkül.

-          Na ez az, ami kell nekünk! – tette hozzá Andrea és a többiek is helyeseltek.

Örültem, hogy tetszett nekik a névválasztásom, elégedett voltam magammal. most már csak a szlogent és a zászlót kellett megcsinálni. Mivel Emily és Petra szépen tud rajzolni elvállalták a zászlókészítést, mi négyen pedig a szlogenen gondolkoztunk. Persze most is voltak olyan elvetendő ötletek, amik nem tetszettek nekünk.

-          „Ha kell mi itt vagyunk” – ajánlotta Mel már második próbálkozásra, de ez sem volt a megfelelő.

-          „Merj és nyerj” – kiáltotta fel Linda már jobban belelkesülve, de úgy éreztük, hogy ez sem az igazi.

-          „A veszteseknek itt nincs helye” – mondta motyogva Andrea. És igen ez volt az, ami nekünk kellett.

Végre készen van a szlogen és már a zászlónk is készülőben van. Mindenki örült és már mehettünk is a versenyre, mert már idő volt.